A legutóbbi három szombathelyi meccsen gólt sem rúgott a Vasas

67 esztendővel ezelőtt futott össze először a Vasas és a Haladás. A legutóbbi szezon gólszegény, igaz, annál emlékezetesebb találkozókat hozott. Itthon 1–0-ra nyertünk, a Fáy utcában 1–1 lett.

A kezdetekben

Az 1942/43-as idényben találkozott először a Haladás és a Vasas, akkor egy 2–2-es döntetlen mellett egy méretes zakóba futottak bele a zöld-fehérek. 1–7 lett oda... A legelső szombathelyi sikerre az 1947/48-as idényig kellett várni, amikor is 3–1-re nyertek a vasiak. Az Ember József irányította Haladás 10.000 néző előtt fogadta a Vasast. A hadrend 3-2-5-ös volt, az összeállítás pedig: Büki - Kovács, Pió, Tölgyesi - Szalai, Rábay - Zámbó, Tóth II., Varga I., Fejes, Tóth I. A Vasasban hiába játszottak olyan kaliberű sztárok, mint Lóránt, Illovszky, Kubala és Tóth III., még gólt sem tudtak rúgni! A Hali 1–0-ra nyert, és ebben a szezonban nyerte el először a Haladás a vidék legjobbja címet.

Közepes időszak

A budapesti csapatok fölénye rányomta a bélyegjét a második világégést követő magyar futball időszakára. A Vasas ellen azonban nem ment rosszul a szombathelyieknek: 8 év alatt 6 győzelem, 3 döntetlen 8 vereség volt a mérleg - igaz, utóbbiból kijutott a zakókból: 0–6, 1–5, 1–6 és ahogy a legelején is volt: 1–7.

Kegyetlenül rossz mérleg

1957 és 1979 között 22 esztendő telt el. 31 meccset játszott a két együttes, két Hali-győzelemmel, kilenc iksszel és 20 Vasas-két ponttal. Szó, mi szó - ez a periódus határozza meg a két csapat összmérlegét, hiszen ekkor szerzett már-már beláthatatlannak tűnő előnyt a piros-kék gárda. A két győzelem az 1959/60-as, és az 1968-as bajnokságban volt (2–1, ill. 3–1).

80-as évek: a Vasas középcsapattá szelídült

A 80-as években már nem ostromolta a dobogót a Vasas, így a Hali is javítani tudott a mérlegen. Ebben az évtizedben 5 Hali-sikert, 3 döntetlen és 8 Vasas-diadalt számolhattunk. A Magyar Népköztársaság utolsó Haladás-meccsén, majd' napra pontosan 20 esztendeje (1989. október 21.) 2–0-ra nyertünk a Rohonci úton, Csertői Aurél és Marton Róbert góljaival.

A legutóbbi két évtized

A kilencvenes években hektikusan szerepeltünk a budapestiek ellen: győzelem, döntetlen, vereség - már-már sormintává vált ez az eredménysor. Azonban a legutóbbi három találkozón gólt sem rúgott a Vasas a Rohonci úton (1–0, 2–0, 1–0) - bízunk abban, hogy ez a szép széria folytatódik ezúttal is. Az összesített mérleg természetesen óriási angyalföldi fölényt mutat: 92 találkozón 21 Hali-győzelem, 25 döntetlen, 47 Vasas-siker, 92 Hali és 173 piros-kék gól.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!