A Szombathelyi Haladás csatára a napokban lebetegedett, összeszedett egy vírust, ami a műtött térdét is megtámadta. Lelkileg is maga alatt volt.
Kenesei Krisztián bombaformában kezdte az idényt. Az Európa Ligában és a bajnokságban is rugdosta a gólokat. Előbb azonban egy kézközépcsont-törés, majd pedig térdszalag-szakadás akadályozta meg abban, hogy a Soproni Liga 2009/2010-es szezonjában a Haladás vezéregyénisége legyen. A napokban aztán a csatár le is betegedett.
– Nem vagyok jó passzban – mondta honlapunknak Kenesei. Már elkezdtem a gyógytornát, ám a múlt héten lázas lettem. Elkaptam egy vírust, ami ráadásul az operált lábamat is megtámadta. Savót szívtak le a térdemből, nemrég kaptam meg az eredményt, melyből annyi derült ki, hogy nem rosszabbodott az állapotom. Lelkileg nem volt egyszerű ez a pár nap. A csapatot sem láthattam élőben, csak telefonon beszélgettem a srácokkal. Nagyon bízom abban, hogy a hátralévő három fordulóban a sok munka mellé a szerencse is megérkezik és jól jövünk ki az ősz végéből. Aztán tavasszal remélhetőleg már én is együtt készülhetek... Valami hasonlóra, mint 2009 tavaszán!
Kenesei lelkileg is maga alatt volt
Mészáros Zsolt
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Kapcsolódó cikkeink
A csatár járt már kint a Haladás edzésén, igaz egyelőre még csak mankóval. Jövő héten elkezdi a gyógytornát, talán februárban térhet vissza.
Kenesei Krisztián mellett a klub vezetése és a csapat edzője, Róth Antal is kiállt és pályafutásának folytatására biztatta. Azt mondja, a legjobban ő van elkeseredve.
A csatár első térdszalagja szakadt el. Jövő héten műtik.