Simon Attila nem játszhat

A csatár egyelőre csak kocoghat. Javul viszont Kenesei Krisztián állapota, egyre jobb a hangulata.

Hétvégén engedték ki a kórházból Simon Attilát. A Haladás csatára azonban egyelőre nem kapcsolódhatott be a közös munkába.

– MRI-vizsgálatra kell még visszamennem, addig csak kocoghatok, semmi más mozgást nem végezhetek. Egyébként jó a közérzetem, semmi különöset nem érzek, talán egy kicsit fáradékonyabb vagyok. A lefejelés következménye és a hányásos rosszullétem között nem volt összefüggés. A szünetben egyszerűen gyomorsavat öklendeztem fel, és ezek után jobban is lettem. Nagyon úgy tűnik, hogy az évzáró paksi meccsen nem lehetek a pályán – foglalta össze honlapunknak mondanivalóját Simon.

Kenesei is jobban van

Kenesei Krisztián egyre jobban érzi magát. Jobb a hangulata, és lassan a bicebócaság is a múlté.

– Egyre jobb állapotban van a lábam: szerdán megyek vissza kontrollvizsgálatra a műtétet végző orvoshoz. Picit húzom még, de ez természetes, hiszen pontosan hét hete volt az operáció. Decemberben már szeretném elkezdeni a futóedzéseket. A rehabilitációs kezeléseket Budapesten végzem. Nagyon hiányzik már a közösség, remélem „pontosan” térünk haza az utolsó fordulóból, Paksról.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!