Bogdanovic a Haladás tizenkettedik délszláv játékosa

A volt Jugoszlávia területéről érkezett Haladás-idegenlégiósokat vettük górcső alá.

A legelső fecske a második volt

Talán, akik még akkor meg sem születtek, is tudják: a Haladás első légiósa Magyarország második külföldi játékosa volt. A holland fiút Jos Smeetsnek hívták. Maradandót nem alkotott, bő egy hónapig szolgálta a vasiakat, 1986-ban, a Hali pedig a tizedik helyen zárta a bajnokságot a mexikói világbajnokság évében.

1994: az első délszláv érkező

Vukadinovics Milonja volt az első, aki az egykori Jugoszláviából elmondhatja magáról: Haladás-mezt ölthetett fel bajnoki mérkőzésen. Vele sem voltunk kint a vízből... A Spartak Subotica-ból igazolt középpályás 1994 tavaszán játszott a zöld-fehéreknél. Szerepelt Glázer Róbertnél és Fedor Sándornál is. Egy gólpasszt ért el a 13 meccse alatt - igaz, ez pontot ért, hiszen a Parmalat FC elleni idegenbeli meccsen a 90. percben ő varázsolta a szögletet Szekér István fejére, ami által 1–1-re alakult az eredmény.

1998/99: a négyfős kontingens

A Professzionális Nemzeti Bajnokságban szereplő Haladás-Milos Dajka Lászlóval indította a bajnokságot (1 győzelem, 6 vereség), majd Mihalecz István vette át a stafétabotot. Ősszel Dejan Jokszimovics volt az egyetlen szerb légiósunk: egy meccsen, a Siófok elleni 2–1 alkalmával kapott 36 percet a Radnicski Kragujevac-ból igazolt játékos, aki télen a Szegedhez szerződött. Viszont az átigazolási időszakban hárman – köztük a tizenegyes lista második és harmadik legsikeresebb csatára – érkeztek: a Ferencvárostól vettük meg Szrdjan Koszticsot, a Miricol Beograd-tól Sztevan Jakobát és a Kispest-Honvédtól – fél évre kölcsönbe – Mirko Jovanovicsot. Ők már el is utaztak a Haladással Thaiföldre, a Király-kupára, ahol a szombathelyiek a negyedik helyet szerezték meg. Kosztics a csoportmeccsek során gólt lőtt Thaiföldnek (3–3 lett az a meccs), ám a helyosztón ismét összekerültünk a házigazda válogatottal, ahol 3–1-re kikaptunk. A gólt Jovanovics szerezte. A bajnokságban Kosztics mindössze két meccsen játszott, viszont Jovanovics tizenkettőn, és két gólt szerzett: a Ferencváros ellen (1–2) és a BVSC ellen (3–1). A remekül cselező Jakoba tizenegy találkozón rúgott két gólt: a Diósgyőrnek (2–1) és az Újpestnek (4–1). Az összes szerb gól hazai pályán esett. A Hali tizennegyedikként zárta a 18 csapatos bajnokságot.

2001/2002: Filipovics és a küzdőszellem

A listán elérkeztünk az elért eredmények alapján legsikeresebb labdarúgóhoz, Almir Filipovicshoz. A bosnyák fiú 29 bajnoki meccsen 9 gólt termelt, második lett az S.Oliver-Haladással a teremlabdarúgó-bajnokságban (kizárólag neki köszönhetően...) és második a Magyar Kupában. Az FC Sachsen Leipzigtől igazolt támadó 2001. július 28-án, a Matáv-Sopron ellen a 87. és a 90. percben elért két góljával 2–1-re fordítottuk meg a mérkőzést, aztán gólt szerzett a győri 3–3-s meccsen, a Kispest ellen 1–6 alkalmával, az Újpest elleni 2–2-n és 1–2-n, a Vasas és a Debrecen elleni 2–2-n és az utolsó fordulóban a Matáv-Sopron elleni 3–1-s meccsen. A Borsodi Terembajnokság gólkirálya lett (pedig az öngól nem számított), és az MK-döntőig jutó Haliban is három gólt ért el. A téli átigazolás nagy melléfogása volt az FC Vucsjétől megszerzett Jankovics Nenad, akinek a lelkén szárad a ZTE–Haladás 2–2-je: kétszer is vezettünk Zalaegerszegen, és a bajnokság végén hiányzott az itteni két pont, ugyanis a Haladás tizenegyedikként kiesett.

Filipovics küzd az ETO elleni ''elcserélős'' mérkőzésen

2003-2004: a Lombard-éra

A dél-szlávok közül a legrosszabb futballista ebben az időszakban szerepelhetett a Rohonci úton. Őt Szrdjan Obradovicsnak hívták. Négy találkozón kapott lehetőséget Glázer Róberttől, de, hogy a játékos miként kerülhetett futballpályára, az rejtély - bár a vezetőedző ennyiből leszűrte, hogy nincsen szüksége rá, és eltanácsolta Szombathelyről. A 2002/2003-as másodosztályú bajnokságban nagy reményekkel érkezett Vasba Amar Ferhatovics. Klasszikust csak pontosan lehet idézni, így egy gyöngyszem Bíró Pétertől: "Az egész magyar mezőny legjobb idegenlégiósát hoztuk ide!" Láttuk... Tíz meccsen játszott az olasz Brasello-tól igazolt bosnyák, és egy gólt rúgott: a REAC elleni 2–1-s meccsen. A terembajnokságban szintén egyszer talált be: a csapat tovább is jutott a debreceni hatos döntőbe, ahol azonban nem élte túl a csoportkört. Az első horvát labdarúgónk Tomiszlav Nakics (beceneve: pitbull) volt, aki öt meccsen jutott szerephez. Glázernál és Détárinál is játszott, de a feljutást követően mindkettőjük közreműködését megköszönte a klubvezetés.

Ferhatovics a bírót nézi, Sipos Norbert a földön

Az eddigi utolsó

2004. április 21-én szerepelt utoljára délszláv labdarúgó a Haladásban. A szégyenteljes Lombardos NB I-es esztendőben egy mérkőzésen lépett pályára Pekovics Dejan, akit sérülten igazolt le a gárda, így hiába bizonyított már Bíró Péter tatabányai együttesében, Szombathelyen nem tudott maradandót alkotni. Ezzel az egy meccsel azonban ő is elmondhatja magáról: tagja annak a nyolc játékosnak, akik a volt Jugoszlávia területéről érkezve NB I-es mérkőzést játszhattak szombathelyi színekben.

Nakics (28) Potemkinnak gratulál a teremtornán

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!