Új a győztes, ám így is itthon maradt a kupa

A Hali Fans nevű formáció először nyerte meg a harmadik alkalommal kiírt Szurkolók Kupáját. A méltán népszerű – és immáron hagyományos – rendezvényen közel száz drukker mutatta meg, hogy nem csak drukkolni, hanem futballozni is tud.

Szombathelyi fölény

Az időjárás közbeszólt: az országot átutazó békéscsabaiak késéssel érkeztek, de megjöttek, míg a BKV Előre Vikingjei nem merték bevállalni a 250 km-es utat a hóesésben. Helyettük a Kaposvár indított második számú csapatot. Utóbbiak nyújtották – a pályán – a legszerényebb teljesítményt, ám hangjukra most sem lehetett panasz. A "Zöld" nevű kvintettből a Green White Army és a Hali Fans jutott az elődöntőbe, míg a "Fehér"-ből a tavalyi győztes Haladás Szurkolói Kör, és az idén először rajtoló, ugyancsak szombathelyi Green Keyers Gents.

A helyosztók

A kilencedik helyet egymás között döntötték el a somogyi gárdák (White Wolves–Kaposvár II. 3–2), míg a hetedik helyért a keleti együttesek csaptak össze (Kecskemét Devils–Békéscsaba Stormcorner 4–0). Az ötödik helyet a kispestiek döntötték el egymás között (Nuova Guardia–Honvéd Fans 0–3), majd következtek a szombathelyiek összecsapásai. A bronzmeccsen a Haladás Szurkolói Kör 4–0 arányban győzött a Green White Army ellen, míg a döntőben a Hali Fans 2–0-ra verte meg az újonc Green Keyers Gents gárdáját. Győzelmével a Szurkolók Kupája sorozat öröktáblázatának élére ugrott a Hali Fans (egy arany-, egy ezüst-, egy bronzérem), második a Haladás Szurkolói Kör (egy arany-, két bronzérem), míg harmadik a Nuova Guardia (egy arany-, egy ezüstérem).

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!