Körülbelül 200 szurkoló állt a sárban, természetesen a kerítésen kívül amikor elkezdődött a találkozó. Ez a meccs is bebizonyította, hogy nem csak a hétköznap délutáni kezdés az, ami miatt a Ligakupát nem a szurkolóknak találták ki.
Az elején a Haladás birtokolta többet a labdát, de gólt a Paks szerzett. Nagy István szabadrúgásánál Rózsa Dániel bizonytalankodott. A Haladás gyorsan rendezte sorait Nagy Gábor előbb mellé lőtt, majd a kapuba fejelt. Egy-egynél a Haladás kezdeményezett, aminek meg is lett az eredménye még az első 45 percben. Sipos Norbertet buktatták a tizenhatoson belül, Igor Bogdanovic pedig értékesítette a büntetőt.
A szünetre szombathelyi vezetéssel vonultak ugyan a csapatok, de nem sokáig örülhettünk. Egy ajándék tizenegyesből egyenlített a Paks. Éger volt eredményes. Ezt követően gyakorlatilag fél óráig nem forogtak veszélyben kapuk. Csupán a kiosztott rengeteg sárga lap tartotta lázban a közönséget. A második félidő hajrájában aztán Iszlai hibája után érkezett a kapunk elé egy beadás. Rózsa Dániel hatalmasat hibázott, Vajer Gábor pedig a kapunkba fejelt.
Egyenlíteni nem sikerült, így a Haladás elvesztette idei első Ligakupa mérkőzését.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!