Íme a Ferencváros elleni kezdőcsapat

Szombaton délután három órától a Ferencváros otthonában kezdi meg a tavaszi szezont a Szombathelyi Haladás.

A már hosszabb ideje sérült Kenesei, Ugrai, Kovács Zsolt trió mellé csatlakozott Skriba és Kovács István is, akik a Paks elleni Ligakupa mérkőzés után dőltek ki a sorból. Előbbi rúgást kapott a lábfejére, míg utóbbinak aláfordult a bokája.
De nem lesz még ott a keretben az orrcsonttörést szenvedett Gőcze sem.

A Haladás várhatóan a Rózsa – Schimmer, Guzmics, Lengyel, Tóth P. – Rajos, Molnár, Halmosi – Nagy, Bogdanovic, Sipos összeállításban lép pályára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!