Vasi rangadót játszik a Haladás II.

Kötelező győzelem előtt Máté Csaba együttese.

Az NB III. Bakony-csoportjának 16. fordulójában, vasárnap délután három órától a tabellán 10. Répcelak együttesét fogadja hazai pályán a 4. helyezett Szombathelyi Haladás II. A szombathelyiek kétszer annyi pontot gyűjtöttek ellenfelüknél, így talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a találkozó esélyese a hazai csapat.

Máté Csaba edző nem számíthat a sérül Burcsik és Kalász játékára.

A Hali II. várhatóan a Mursits - Szvoboda, Jagodics, Nagy B., Farkas - Horváth D., Szakály, Szalai Á. - Radó, Szalai R., Gyurján összeállításban lép pályára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!