Íme a Videoton elleni kezdőcsapat

Pénteken este hét órától Székesfehérváron, a Videoton otthonában játszik a Szombathelyi Haladás. A zöld-fehérek várhatóan a Rózsa – Schimmer, Guzmics, Lengyel, Tóth – Nagy, Simon Á., Halmosi, Sipos – Bogdanovic, Oross összeállításban lépnek pályára.

Molnár Balázs a héten volt MR vizsgálaton, a diagnózis szerint részleges izomrost szakadást szenvedett. Várhatóan 2-3 hetet vesz igénybe a felépülése. Egyelőre csak kerékpározhat és úszhat.
Az orrtörést szenvedett Gőcze Gergő már elhagyhatta a maszkot, egy hete együtt készül a csapattal, a keretben azonban még biztosan nem lesz ott.
Az egyelőre még nem dőlt el, hogy Kenesei Krisztián elutazik-e a csapattal.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!