Erős szélben kezdték a meccset a csapatok, ez azonban az újpestieknek nem tűnt fel, hiszen átlövéssel egyáltalán nem próbálkoztak. A régi-új edző, Mészöly Géza által irányított lilák nem tudtak sem a szélen a Csontos vagy Devecseri, sem középén, a Kuttor-Paternotte páros mögé kerülni, jól rombolt a védekező szekció. Támadásban Keneseit kerestük a labdákkal, inkább kevesebb sikerrel. Rácz és Diouf előtt is adódott lehetőség, ám ezek mind-mind kimaradtak. A napos, de hűvös időben élményszámba ment Rácz Ferenc balszélső játéka: a lilák jobb oldali védelmét többször is megkeverte, ám a középreadásokból nem született Hali-gól.
A második félidőben egy-két esetet leszámítva mi sem számoltunk a szél segítségével. Bő negyedóra telt el különösebb izgalom nélkül, majd az utolsó 20 percre maradt a futball sava-borsa, azaz a gól. A Haladás védelmi megingását a csereként beálló Electo Wilson büntette (0-1), majd Irhás Ignác minden dühét beleadta a 76. percben leadott lövésébe: hatalmas gólt ragasztott a Haladás 11-ese a léc segítségével.
Vártuk az újabb Hali-gólt, de Iszlai hibája után jogos büntetőhöz jutottak a vendégek, amit Rajczi értékesített. A Haladás mindent elkövetett az egyenlítésért: Szakály és Skriba helyzetbe kerülhetett volna, majd Gyurjánba rúgott akkorát Privigyei, hogy azt még a tízemeletesek mögött is hallani lehetett. Iszlai javította hibáját, és rendkívül higgadtan értékesítette a tizit.
A hátralévő időben is rohamozott a Hali, de újabb gólt nem sikerült elérni, így döntetlennel zárta a 2010-es Ligakupa-idényt a szombathelyi zöld-fehér együttes.
A vasiak most még második helyen állnak a Ligakupa Középdöntőjének B-csoportjában, de legjobb esetben is csak a harmadik pozíciót szerezhetik meg a kvartettben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!