Megint egy lépés

A Szombathelyi Haladás megilletődötten kezdett, a második félidőben azonban nekünk állt a zászló. Nagyot küzdöttünk, győzelmet érdemeltünk volna. 1-1 lett.

A minden apró részletében profi győri klub csodaszép stadionjában alig több mint 2000 ember várta a két csapat találkozóját. Valahol a nagy betonrengetegben veszhetett el a két csapat összeállítása is, a mérkőzés elejére ugyanis, legalábbis nekünk nem sikerült azt megkapni. Külön köszönet a Kisalföld munkatársának, hogy a pótpapírját nekünk adta, így legalább pontosan tudtuk jegyzetelni a kapunkat veszélyeztető győri idegenlégiósok nevét.

Mert akadt veszély a kapunk előtt bőven, sorra jöttek a hazai helyzetek, hol szerencsével, hol Rózsa védéseinek köszönhetően tudtuk tartani magunkat. Támadásban Nagy Gábor és Sipos Norbert egyéni megoldásain kívül ekkor még nem mutattunk semmit.
Az első húsz percben a labdabirtoklás – noha pontos adatunk nincs – körülbelül 80-20% volt a hazaiak javára. Várható volt, hogy a nagy fölény előbb-utóbb góllá érik, persze az más kérdés, hogy Józsi egy jogosan megítélt büntetőből tudta csak bevenni a kapunkat.
A bekapott gól felpaprikázta a társaságot, és egy szép Nagy Gábor akció végén egy jogos büntetőhöz jutottunk mi is. Tóth Péter állt a labda mögé, magabiztosan értékesítette.

A második félidő más mérkőzést, és más Haladást hozott. Uraltuk a játékot, helyzeteket alakítottunk ki, és ha egy kicsit bátrabbak és határozottabbak vagyunk Stevanovics kapuja előtt, akkor könnyen még egy a döntetlennél is nagyobb bravúrt érhettünk volna el. Külön dicséretet érdemel Oross Márton, aki jól tartotta meg a labdákat, jól osztogatott, nagyot küzdött. De feljavult Halmosi Péter játéka is, és tudta tartani első félidőben látott jó produkcióját Nagy Gábor. Rózsa Dániel pedig helyén volt, amikor egy győri kontra után bravúr kellett.

A Haladás az egy pontra minden kétséget kizáróan rászolgált, de úgy érezzük, a második félidei produkció akár három pontot is érdemelt volna.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!