Kecskemét–Haladás. Egy kis történelem

A 2008/2009-es esztendő két újonca remek meccseket vívott egymással az elmúlt másfél esztendő alatt. Ha a sorminta folytatódik, a Haladásnak kell nyernie 4–3 arányban.

Az NB I/B-ben

Először a Lombard-éra idején játszott egymással a Haladás és a KTE. 2003. április 23-án mindössze 100 néző előtt futballoztak Kecskeméten a csapatok. A zöld-fehérek a Balogh – Kaj, Farkas A., Lőrincz, Farkas V. – Robson, Árki, Ferhatovics (Németh A.), Nagy N. – Kincses, Nagy S. összetételben szerepeltek, és Nagy Sándor 22. percben szerzett góljával 1–1-re módosították az Oross Márton által szerzett Kecsó-előnyt. A második félidő elején újfent betaláltak a lilák, így 2–1 lett a végeredmény. Ez akkor Glázer Róbert állásába került, a hétközi meccs után már Détári Lajos irányította a szombathelyieket.

”Mici” pontmentése

Néhány nap híján öt esztendeje, 2005. április 22-én a Kurucsai – Balogh, Balassa (Jagodits), Seper – Baráth, Czeglédi, Rajos, Fábián – Schimmer (Venczel), Koman (Imre), Mihalecz összeállítású csapattal állt ki a Haladás. A hazaiak sokáig 1–0-ra vezettek, ám Mihalecz egyenlített a 75. percben, így egy pontot elcsent a lilák otthonából a Haladás.

Végre az NB I-ben

Tavaly mindkét csapat újonc volt a legfelső osztályban, és mindkét csapat kellemes meglepetése volt a bajnokságnak. Egy éve, 2009. április 18-án kétszer is vezetett a Csertői-csapat, azonban nyerni nem sikerült. Előbb Vörös megpattanó lövését segítette a kapuba a kecskeméti hálóőr, majd a temérdek helyzetet kidolgozó, és ki is hagyó hazaiak egy büntetőből egyenlítettek. Oross Márton azonban a második félidő közepén újfent előnyhöz juttatta a Halit, de a találkozó vége ismét Csordáséké volt, így 3–2-re megfordították a találkozót, és nyertek. A fordulópont a találkozót követően Szombathelyen is megvolt: sosem látott, 7 győzelemből és 1 döntetlenből álló sorozatot produkáltak a vasiak, így a dobogóra értek fel a 2008/2009-es bajnokságban.

Az NB I-ben tehát – pályaválasztástól függetlenül – a Haladás és a Kecskemét mérkőzéseinek végeredménye 3–1, 3–2, 3–3 voltak, így a sorminta most 3–4-et követel...

Összesített mérleg: 7 2 3 2 13–12
Az NB I-ben: 3 1 1 1 8–7 4
Az NB I/B-ben: 4 1 2 1 5–5 5
A Rohonci úton: 4 2 2 0 9–6

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!