A hétvégi Kecskemét – Szombathelyi Haladás találkozón Rajos Gábor olyan szerencsétlenül vetődött bele egy labdába, hogy az „elvitte a lábát”.
A középpályást az eset után ápolni is kellett, majd később le is cserélte őt Róth Antal vezetőedző.
Mára kiderült, a futballista részleges bokaszalag-szakadást szenvedett. Minimum két hétre kidőlt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!