Fontos mérkőzésre készültek Diósgyőrben, hiszen a hazaiak egy utolsó szalmaszálba kapaszkodhattak volna, ha megverik a Haladást. Fontos volt ez a meccs nekünk is, mert egy győzelem azt jelentette volna, hogy nem kell magunk mögé nézni, és folytathatjuk a középmezőny üldözését.
A találkozót a Haladás kezdte jobban, bátran fociztunk, és többször csak a balszerencsén múlt, hogy nem sikerült kihasználni a diósgyőri védők gyengélkedését.
A szombathelyieknél több jó egyéni produkció is akadt, Sipos Norbert, Oross Márton és Nagy Gábor is jól focizott. Pont ez volt egyébként a labda útja a vezető találatunknál is. Sipos gyors helyzetfelismerését követően Oross tette parádésan középre a labdát, Nagy pedig magabiztosan értékesítette a helyzetet.
A vezetés birtokában sem álltunk vissza, folyamatos nyomás alatt tartottuk a Diósgyőrt, akiket többször csak a szerencse mentett meg egy újabb góltól.
A második félidő elején aztán Fortuna istenasszonya is elengedte a kezüket, amikor Schimmer jó helyzetfelismerését követően Oross betalált. Ezt követően egy gyors góllal szépített ugyan a hazai csapat, de a hajrá is a miénk volt, Kenesei beadását követően Guzmics bólintott a hazai kapuba. A csereként beszálló Kenő egyébként rúgott egy kapufát is.
A Haladás megérdemelten nyert.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!