Fontos meccs lesz

Lendületben a Szombathelyi Haladás. A lehető legjobbkor kaptuk el a fonalat. Lassan végleg kiverhetjük fejünkből a kiesés rémét, hétvégén pedig megelőzhetjük a Lombardot.

Szombaton este a tavasz egyik legfontosabb meccsét játssza a Szombathelyi Haladás. A nagy rivális Lombard látogat a Rohonci útra. Lesz félárú jegy, olcsóbb sör, de ezekről már korábban írtunk. Klikk, ha újraolvasnád.

Készülődik a csapat is. Orossék zavartalanul dolgozták végig a hetet, így érthető Róth Antal vezetőedző optimizmusa is.

– Nagyon nehéz mérkőzésre, kiélezett csatára számítok – mondta az edző. Ugyanakkor tény, hogy jó passzban vagyunk, más hangulatban készülünk, mint pár héttel ezelőtt. A sikerek összekovácsolták a társaságot. Voltunk már nagy gödörben a bajnokságban, és most, hogy egy kevés jutott a sikerből is, közös célunk, hogy a vereségek már csak rossz emlékek legyenek.

Az edző természetesen tisztában van azzal is, hogy mekkora a tétje ennek a találkozónak.

– Rangadó a javából, és éppen ezért nincs jelentősége annak, hogy mi jó passzban vagyunk, a Lombard pedig egy kicsit gödörbe került. Itt a pillanatnyi forma fog dönteni, de természetesen a három pont megszerzése a célunk.

A vezetőedző a Rózsa – Schimmer, Guzmics, Lengyel, Tóth – Simon Á, Molnár, Halmosi – Nagy G., Oross, Sipos N. kezdő tizenegynek szavaz bizalmat.

Véber a lelátón

A Lombard FC Pápa jól kezdte a bajnokságot, az utóbbi időben azonban hullámvölgyben van Véber György együttese, ráadásul a csapat vezetőedzője sem ülhet le a kispadra, mert eltiltását tölti. Kovács László másodedző meglehetősen pesszimistán tekint a találkozó elé.

– Öt kulcsjátékosunk hiányzik. Most mondjam azt, hogy esélyünk sincs? Természetesen ilyent nem jelentünk ki, megpróbálunk mindent megtenni, hogy nyerjünk – mondta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!