Schimmer már fut

A játékos arra készül, hogy a Zalaegerszeg elleni rangadón pályára lépjen, ahol a jó hangulat és a jó mérkőzés garantált lesz.

A Budapest Honvéd elleni találkozón szenvedett ágyéksérülést Schimmer Szabolcs. A focista azóta nem tudott részt venni edzéseken, tegnap szállt be először a közös munkába egy futóedzés erejéig.

– Nagyon bízom benne, hogy vasárnap fogok tudni játszani – mondta a játékos honlapunknak. A Haladás – ZTE találkozóknak mindig különleges a hangulata. Garantált a sok néző, a jó hangulat, az izgalmas találkozó. Nincs az a focista, aki önként és dalolva lemondana arról, hogy pályára lépjen egy ilyen meccsen. Több Zalaegerszeg elleni rangadón részese voltam annak a hangulatnak, ami ilyenkor van, még egyszer mondom, a mostanit sem szeretném kihagyni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!