Idén nem jön az Arsenal Szombathelyre

Az elmúlt két évvel ellentétben az idei felkészülési időszakban nem játszik egymás ellen edzőmérkőzést a Szombathelyi Haladás és az Arsenal.

Ennek ellenére a zöld-fehér klubvezetés gőzerővel dolgozik azon, hogy rangos együtteseket csábítson a megyeszékhelyre. Két találkozó már lekötöttnek is látszik. Július 3-án az orosz Szamarasz, míg július 29-én az osztrák Mattersburg ellen lépnek pályára Róth Antal tanítványai.
A Haladás ezenkívül idén is részt vesz a Király Kupán, valamint egy mosonmagyaróvári meghívásnak is eleget tesz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!