Hátrányból döntetlen a Mattersburg ellen

Edzőmeccsel folytatta a szezonra való felkészülést a Szombathelyi Haladás. Már rögtön az első félidő elején megszerezhette volna a vezetést a Mattersburg egy tizenegyes révén, azonban a felső kapufa a szombathelyiekkel volt. A játékrész derekán aztán megszületett az első gól: Seidl megpattanó lövésével szemben Rózsa tehetetlen volt. Nem sokkal később Keneseit buktatták a tizenhatoson belül, a bíró azonban tizenegyes helyett sárga lapot adott színészkedés címén a Hali csatárának.

A második játékrészt a Haladás kezdte jobban, azonban a kezdeti lelkesedés az idő múlásával alábbhagyott. A 71. percben Ugrai szépségdíjas találatával ugyan kiegyenlített a Hali, a játék összképe alapján azonban azt mondhatjuk igazságos döntetlen született.

Korolovszky Gábor, a Haladás játékosa: Két fáradt csapat lépett ma pályára, ennek ellenére mindenki próbálta tenni a dolgát. Nem igazán az eredmény volt most a lényeg, hiszen ez egy edzőmeccs volt. A magam teljesítményét nem szeretném értékelni. Most az a legfontosabb, hogy fizikailag utolérjem magam, és hogy a csapat hasznára váljak.

SV Mattersburg - Szombathelyi Haladás 1-1
SV Mattersburg - Szombathelyi Haladás 1-1
www.svm.at

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!