Csertői Aurél lesz a Haladás edzője

Egy év után visszatér a zöld-fehérek kispadjára a klub történetének legsikeresebb trénere. Róth Antal az U21-es válogatotthoz távozik.

A Szombathelyi Haladás mai sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentették, ami tegnap óta gyakorlatilag nyílt titok: Róth Antal lett az U21-es válogatott trénere.

Gyorsan kiderült az is, hogy a két munka összeegyeztethetetlen, így a tréner és a Haladás közös megegyezéssel szerződést bontott.

Róth Antal, aki a holnapi Lombard elleni találkozón irányítja utoljára a csapatot, megköszönte a vezetőknek, a játékosainak és a Haladás szurkolóinak is a korrekt együttműködést.

Czeglédy Csaba, a többségi tulajdonos képviselője elmondta, az MLSZ vezetői megkeresték a klubot, a Haladás pedig úgy dönött, azzal segíti a megkezdett úton a szövetséget, hogy nem gördít akadályt edzője távozása felé.

Nem maradt sokáig edző nélkül a csapat. Csertői Aurél lesz a Szombathelyi Haladás új vezetőedzője.

Czeglédy elmondta azt is, hogy két ember neve jött szóba, közülük döntöttek a Haladás legnagyobb sikerét elérő trénere mellett.

- Nem akartunk olyan edzőt hozni, aki eltéved a Rohonci útra jövet, olyan tréner kell, aki ismeri a körülményeket - fogalmazott.

Csertői hétfőn áll munkába. A szimpatizánsok a keddi szurkolói ankéton már találkozhatnak is a szakvezetővel.

A játékosokkal ma közölték a döntést, amit, ahogy Tóth Miklós fogalmazott, profi játékoshoz méltó módon tudomásul vettek.

Csertői Auréllal szerződésének részleteiről a napokban egyezik meg a klub.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!