Csertői Aurél, a Haladás frissen kinevezett vezetőedzője a klub történetének legnagyobb sikerét érte el. Bronzérem és nemzetközi kupaszereplés volt a szombathelyi mérlege. Székfoglalójában távozásának körülményeiről is beszélt.
– Elég gyorsan zajlottak az események, hiszen csak tegnap dőlt el, hogy Anti lesz az U21-es válogatott edzője. Csodálatos érzéseim vannak a Haladással kapcsolatban. Szombathelyen a csapattal együtt életem legszebb eredményét értem el. A szívem azért mindig is ide húz. Megtisztelő, hogy nem felejtették el azt a sikertörténetet, és felkértek erre a nemes feladatra. Ismerem jól a gárdát, távozásom óta tisztábban látom a helyzetet, a csapat értékét, erejét. Lehet, hogy akkor, amikor a távozás mellett döntöttem, hibáztam. Remélem, hogy idén is sikerül jó eredményt elérnünk – mondta honlapunknak Csertői Aurél.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!