Továbbra is kérdéses Kenesei játéka a ZTE ellen

A vártnál komolyabb a csatár sérülése, de ha rajta múlik, ott lesz a pályán szombaton.

A hétvégén a Szombathelyi Haladás számára is elkezdődik a 2010/2011-es bajnoki szezon. A zöld-fehérek szombaton este rögtön a nagy rivális Zalaegerszeggel csapnak össze. Csertői Aurél edző dolgát nehezíti, hogy egyelőre még kérdéses a csapat gólvágójának, Kenesei Krisztiánnak a szereplése.

Mint ismert, a támadó a Lombard elleni Ligakupa meccsen sérült meg. Az orvosok eleinte csak húzódásra gyanakodtak, aztán kiderült, hogy beszakadt egy izom a combhajlítójában.

Kenesei játszani akar
Unger Tamás

– Sajnos még nem jöttem teljesen rendbe, úgyhogy egyelőre kétséges, hogy tudok-e játszani szombaton. A héten külön edzettem, futottam, de arra is volt példa, hogy beálltam a többiek közé. Bizonyos mozdulatoknál még vannak fájdalmaim. Majd a mai edzés után talán már okosabbak leszünk, megbeszéljük Auréllal, hogy mi legyen. Én mindenképpen szeretnék játszani. Sőt leszögezem, játszani akarok a ZTE ellen, mert biztos vagyok benne, hogy ez egy óriási meccs lesz. Rásérülni viszont nem szeretnék, mert akkor nem csak egy hetet kellene kihagynom. Még van két nap a meccsig, bízom a legjobbakban – mondta honlapunknak Kenesei.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!