Csütörtökön megkezdi szereplését a Szombathelyi Haladás U19-es és U17-es együttese az elit bajnokságban. Mint ismert, a vasiak a nyáron közel tíz év után jutottak fel a legjobbak közé.
Az ellenfél a Győri ETO korosztályos csapatai lesznek. A szomszédváriak U19-es gárdája tavaly hatodik, míg az U17-es csapat a második helyen végzett a bajnokságban.
A meccsekre 10 órakor az ETO stadion mögötti edzőpályákon kerül sor.
Horváth Sándortól, az Illés Béla Football Akadémia technikai igazgatójától megtudtuk, mivel a győriek felnőtt csapata csütörtökön este a Dinamo Zagreb ellen játszik Európa Liga mérkőzést, a biztonságiak már reggel kilenckor kordonokkal zárják le a stadion környékét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!