Íme a Honvéd elleni kezdőcsapat

Öt hiányzója lesz a Szombathelyi Haladásnak.

A Haladás szombaton este hat órától a Budapest Honvéd csapatát fogadja hazai pályán. Csertői Aurél edző öt játékosára biztosan nem számíthat: Molnár eltiltott, Lengyel, Ugrai beteg, Kovács István és Lattenstein pedig sérült.

Jó hír viszont a szurkolóknak, hogy a sérüléséből felépülő Sipos már keretben lesz.

A Haladás várható kezdőcsapata: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. – Rajos, Simon Á., Irhás – Nagy, Kenesei, Oross.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!