Az NB III. Bakony-csoportjának 6. fordulójában, ma délután négy órától az Illés Béla Football Akadémián fogadja a Zalaegerszeg II. csapatát a Szombathelyi Haladás II.
Devecseri biztosan hiányozni fog a zöld-fehéreknél, hiszen a hátvéd eltiltását tölti. Ám mivel az 1992-es korosztálynak a héten elmaradt a bajnokija, így Simon Attila edző ezúttal biztosan számíthat az Illés Akadémia „idősebb” játékosaira is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!