Nem lesznek nézők az Újpest - Halin

Az Újpest FC-t az MLSZ fegyelmi bizottsága két zárt kapus mérkőzés rendezésére kötelezte a Ferencváros elleni mérkőzésen történt rendzavarások miatt. Az újpestiek kérték az MLSZ elnökségét, a jogerős határozat megszületéséig halassza el az ítélet végrehajtását. Ez ellentétes az alapszabály 22. §-ban és a fegyelmi szabályzat 62. §-ban foglaltakkal, ezért az elnökség a kérelmet elutasította - számolt be a labdarúgó szövetség honlapja.

A Szolnok elleni találkozó mellett így a 2010. október 16-án, 15:00 órára kiírt Újpest FC - Szombathelyi Haladás mérkőzést sem tekinthetik meg a nézők a helyszínen.
A Sport TV élőben közvetíti a meccset.
Volt már hasonlóra példa: 2000. május 5-én nem csak zárt kapus büntetésben volt az Újpestnek része a Haladás ellen, hanem még - az akkor építés alatt lévő - stadionjából is "száműzték" őket. A Szőnyi úton megrendezett találkozón nem született gól.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!