Megműtötték Szép Tamást

A Haladás kapusának ágyéksérve volt. Nagykanizsán műtötték meg, két hét múlva már ismét védhet.

Sokáig bajlódott sérüléssel Szép Tamás, a Szombathelyi Haladás kapusa. Eleinte sérülésre gyanakodott a játékos, ám hamar kiderült, hogy meg kell műteni, mert nyitott sérve van az ágyékában.

– Két-három hete kezdődött az egész. Akkor voltak ezek az esős időszakok. Először azt hittük, hogy csak húzódásom van, de ebben az volt a furcsa, hogy nem egy rossz mozdulat után, hanem egyik napról a másikra jelentkezett a fájdalom. Aztán két hét után már annyira türelmetlen voltam, hogy elmentem urológushoz, hogy kiderítsem, nem a prosztatámmal van-e a baj. Aztán ott kiderült, hogy ágyéksérvem van – mondta honlapunknak Szép.

Szép jövő szerdán már futhat
Unger Tamás

Ezt követően aztán felgyorsult a folyamat. Mondták, hogy próbáljak meg egy hetet pihenni, hátha javul, mert ez általában össze szokott húzódni. Ez azonban nem így történt, úgyhogy csütörtökön reggel lementem Nagykanizsára a laboreredményeimmel együtt, pénteken reggel pedig már meg is műtöttek. Az orvos azt mondta, mindenképp meg kell operálni, mert különben csak tovább szenvedtem volna vele. Az utóbbi időben már amúgy is nagyon nagy fájdalmaim voltak. Így edzettem, így ültem le a kispadra is. Szombaton kivették a csövet a hasamból, hétfőn jöttem haza Celldömölkre, pénteken veszik ki a varratokat. Most úgy érzem, hogy napról napra jobb állapotban vagyok, bár a gyomromba tettek be egy hálót, úgyhogy az most még rakoncátlankodik egy kicsit. Diétáznom kell egy hétig. Jövő héten szerdán már elkezdem a futást, az utána következő hétfőn pedig akár már a kapuba is állhatok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!