A Vasas elleni tervezett kezdőcsapat

Obric felépült sérüléséből, de egyelőre csak a kispadon kap helyet.

A Monicomp Liga 12. fordulójában, szombaton délután öt órától a Fáy utcában, a Vasas otthonában lép pályára a Szombathelyi Haladás

A zöld-fehéreknél Nagy Zoltán és Molnár Balázs sérült, Ugrai Roland pedig rehabilitációja után csak a napokban szállt be a labdás edzésekbe, így ők hárman még biztosan nem állhatnak Aczél Zoltán rendelkezésére. Nemanja Obric viszont már egészséges, de egyelőre csak a kispadon kap helyet. Az okokról a Haladás edzője a következőket mondta honlapunknak:

– Obric jó képességű labdarúgó, de mivel volt egy vállszalag-szakadása, három hetet kihagyott. Egyébként is a felkészülés során nagyon sokáig csapatról csapatra járt, nem tudott normálisan alapozni a szezonra. Nincs abban a fizikális állapotban, ami nekem kritérium az NB I-hez. Nem a játéktudásával van a baj, hiszen képességei alapján közel van a kezdőcsapathoz, neki játszania kéne ebben a Haladásban, segítenie kéne ezen a csapaton. Volt a héten egy vitám vele, elmondtam neki, hogy az a mentalitás, az a hozzáállás és az a fizikális állapot, amiben jelenleg van, az nekem nem elég. Ő ezt megértette, tisztáztuk a dolgokat, és elkezdett jobban edzeni.

A zöld-fehérek várhatóan a Rózsa – Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. – Simon Á. (Rajos) – Nagy, Irhás, Sipos – Kenesei, Oross (Fodrek) összeállításban lépnek pályára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!