255 millió az Illés Akadémiának?

Miközben a sportágak utánpótlás nevelési feladataira összesen 2,4 milliárd forint állami pénz jut az idén, a labdarúgás hátországának támogatására 2,2 milliárdot irányzott elő a költségvetés.

Ennél is figyelemfelkeltőbb adat, hogy ez utóbbi összegből 1,2 milliárd az úgynevezett kiemelt kategóriában meghirdetett pályázat öt győztese – nevezetesen a felcsúti, a szombathelyi, a győri, valamint a Honvéd és az MTK keretein belül működő futballakadémia – között oszlik meg. Érdekesség, hogy a kedvezményezett akadémiák egyaránt a fővárosban, illetve a Dunántúlon működnek. Az egyetlen potenciális „keleti” jelölt, a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia kandidatúrája – az MLSZ álláspontja szerint – nem érkezett meg időben a szövetség székházába.

forrás: nepszabadsag.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!