Korábban beszámoltunk róla, hogy az Illés Akadémia 255 millió forintot nyer az MLSZ pályázatán. A hír mától hivatalos: a szövetség ugyanis értesítette a Haladást.
Az MLSZ-hez benyújtott pályázatot egy szövetség által életre hívott bizottság bírálta el.
Az Illés Akadémia a pénz 20%-át heteken belül lehívhatja, a maradék összeghez negyedévente utólagos elszámolással, azaz utófinanszírozással juthatnak hozzá. A négy évvel ezelőtt alapított akadémia működtetése ezzel még magasabb színvonalon garantált.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!