Tegnap a Nyugat.hu elsőként számolt be róla, hogy Kovács István a Haladás középpályása a Videotonhoz szerződik. A gazdasági, jogi és pénzügyi bizottság hagyta jóvá, hogy Tóth Miklós ügyvezető aláírja az átigazolási szerződést. A részletekért klikk.
Beszámoltunk arról is, hogy a tehetséges focista két rekordot is felállított. Klikk.
A Nyugat ott volt akkor is amikor Kis Kokó búcsút intett Szombathelynek. A tegnapi hét órás IC-vel utazott Budapestre, hogy ma reggel már repülővel menjen a Videoton után Spanyolországba. A vasútállomásra taxival érkezett, de ott voltunk amikor jegyet vett és a vonatra is felkísértük.
Viszlát Kis Kokó!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!