Fáradásos törést szenvedett a Haladás középpályása.
Ahogy arról korábban már többször is beszámoltunk, megsérült a Szombathelyi Haladás középpályása, Rajos Gábor. A futballista tegnap még nem ismerte a pontos diagnózist, már azonban kiderült, fáradásos törést szenvedett a térdében.
– Sajnos nem kaptam jó híreket, ezzel véget ért számomra a szezon. Most négy hét semmittevés jön, addig is mankóval közlekedhetek – mondta Rajos honlapunknak.
Véget ért Rajos Gábor szezonja
BZ
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!