Elmaradt a Haladás II. csütörtök délutánra tervezett ausztriai felkészülési találkozója. Tóth László tanítványai a török Genclerbirligi csapata ellen léptek volna pályára, azonban a bajnoki rajtra készülő ellenfél túl keménynek vélte a pálya talaját, így végül nem vállalták a játékot.
A Haladás tartalékcsapata 22 játékossal készült a találkozóra, így végül élvonalbeli játékvezetők közreműködésével egymás közötti mérkőzést vívtak a fiatalok – tudtuk meg Balogh Gyula technikai vezetőtől.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!