Nehéz dolga lesz a Haladásnak

Artner Tamás csapata Kecskeméten lép pályára az NB I ötödik fordulójában.

Az OTP Bank Liga 5. fordulójában, péntek este hét órától a Kecskeméti TE otthonában lép pályára a Szombathelyi Haladás. A két csapat közel azonos teljesítménnyel rukkolt elő eddig a szezonban: a KTE a négy forduló alatt két győzelmet, egy döntetlent és egy vereséget könyvelhetett el, míg a Hali egy győzelem és két döntetlen mellett maradt egyszer pont nélkül.

– Az eheti edzéseken látszott a srácokon, hogy sokat kivett belőlünk a Debrecen elleni, múlt vasárnapi találkozó – mondta Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője. – Szerdáig nem is igen tudtunk komoly munkát végezni, inkább a taktikázásé, regenerálódásé volt a főszerep. Remélem, a csütörtöki edzésen már frissebbek leszünk. Mostani ellenfelünknél jó pár játékost kicserélt a szakvezetés a nyár folyamán. Külföldi és hazai labdarúgók egyaránt érkeztek Kecskemétre. Négy mérkőzésen eddig hét pontot szereztek, ez kifejezetten jó kezdésnek mondható, egyedül a hazai pályán elszenvedett nagyarányú vereségük az, ami ront az összképen. Mindig nehéz dolgunk van a KTE otthonában, hiszen a nagyon lelkes szurkolótábor előtt a csapat is felszívja magát, így most is küzdelmes mérkőzést várok.

Artner Tamás nem számíthat az eltiltott Halmosi Péterre, így a Hali várhatóan a Rózsa – Schimmer, Guzmics, Devecseri, Bosnjak – Fehér, Iszlai – Nagy G., Németh M., Ugrai – Radó összeállításban kezdi a találkozót.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!