Elázott, majd meg is száradt a Haladás

Ítéletidőben kezdte, majd napsütésben fejezte be első törökországi tréningjét az Artner-legénység.

Tegnap este a bécsi reptérről közel kétórás késéssel tudott csak elindulni a Haladás a törökországi edzőtáborába, mert Antalya-ban a heves esőzések miatt folyamatosan gondok voltak a gépek fogadásával. Guzmicsék így éjjel kettőre értek a szálláshelyre.

Esős Haladás edzés Törökországban
Sok-sok kép a Haladás edzéséről - Fotók: Vágvölgyi Bálint
Vágvölgyi Bálint

Artner Tamás így a délelőtti tréninget “elengedte”, a játékosoknak csak délután vezetett gyakorlást. A tréning másfél óráig tartott, többek között kétkapus játék is szerepelt a programban. Kihagyta az edzést Guzmics Richárd, Nagy Gábor és Radó András is. Ők a holnapi edzőmeccsen sem játszanak. Iszlai Bence pedig lebetegedett.

Esős Haladás edzés Törökországban
Artner Tamás is elázott - Fotó: Vágvölgyi Bálint
Vágvölgyi Bálint

Az edzés heves esőzésben kezdődött, majd “vakító” napsütésben ért véget, így elmondhatjuk, eseménydús első napon van túl a csapat 

- Nem hiszem, hogy a tegnapi hosszúra nyúlt utazás befolyásolná a srácokat. Adtam ma nekik pihenőt, ez az edzés pedig kifejezetten jól sikerült - mondta Artner Tamás a délutáni gyakorlás után. - Nem örülök neki, hogy három kulcsjátékosunk is hiányzik, de a többieknek meg kell oldani a feladatot.

Esős Haladás edzés Törökországban
A végére szivárvány is volt - Fotó: Vágvölgyi Bálint
Vágvölgyi Bálint

Artner Tamás elmondta, hogy bízik benne, a védelem tengelyének fontos láncszeme, Guzmics Richárd makacs combsérülése rendbe jön annyira, hogy a későbbi edzőmeccseken pályára tud lépni.

Dvorschák Gábor is részt vett a mai tréningen, noha ő nem a Haladás focistája, de Artner Tamás mindenképpen szeretné a csapat kötelékében tudni.

A Haladás holnap a kínai élvonal harmadik helyezettjével játszik edzőmeccset, amit a Haladás honlapján online közvetítünk. A Shandong Luneng elleni meccs otthoni idő szerint 14 óra 30 perckor kezdődik.

Artner Tamás holnap várhatóan ezt a csapatot küldi pályára kezdőként: Rózsa - Schimmer, Dvorcshák, Devecseri, Bosnjak - Fehér, Simon Á - Medgyes, Németh M., Halmosi - Ugrai.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!