Medgyes-gól a finnek ellen

Az U19-válogatott a héten kétszer is legyőzte északi ellenfelét.

Mészöly Géza együttese a keddi 1-0-ás sikert követően csütörtökön 4-0-ra győzte le a finnek korosztályos csapatát.

A keddi mérkőzésen a helyzetek száma alapján nagyobb különbségű is lehetett volna a magyar győzelem, de a lehetőségek zöme kimaradt, végül Mervó Bence góljával alakult ki az 1-0-ás siker. Csütörtökön, a két csapat második meccsén több kulcsjátékos (Tamás Krisztián, Varga Szabolcs, Kalmár Zsolt) is kimaradt a mieink keretéből, a szakmai stáb lehetőséget biztosított azoknak a labdarúgóknak is, akik kedden kevesebb szerepet kaptak, vagy nem léptek pályára – írja a szövetség hivatalos honlapja.

Gyorsan magához ragadta az irányítást a válogatott, a 9. percben Németh Márió szabadrúgása után Bobál Dávid fejelt a keresztlécre. Két perccel később megszereztük a vezetést, egy bedobás után a vendégek védői nem tudtak felszabadítani az öt és felesről, Asztalos Dávid pedig közelről a kapuba lőtt (1-0). A 28. percben Farkas Zoltán, majd nem sokkal később Mervó Bence hibázott nagy helyzetben, a 36. percben viszont pontos volt a befejezés: Németh szabadrúgását követően Lorentz Márton öt méterről továbbított a hálóba (2-0). A szünetig lőttünk még egy gólt, ezúttal is Asztalos húzódott előre, és csapott le egy labdára a finn kapu előtt, majd a hálóba helyezett (3-0).

A második félidőben minden kerettag lehetőséget kapott, de az irányítást egy percig sem engedtük ki a kezünkből, további gólokat szerezhettünk volna, ha a kapu előtt kicsivel jobb a koncentráció. Az utolsó másodpercekben végül sikerült megszerezni a negyedik találatot, Nagy Dominik bal oldali beadása után a szombathelyi Medgyes Zoltán hat méterről a bal alsó sarokba passzolt (4-0).

– Az első mérkőzésen is voltak kimondottan jó periódusaink, de most egy fokkal még jobban játszott a csapat – mondta az mlsz.hu-nak Mészöly Géza. – Szervezett volt a védekezésünk, mindenképpen pozitívum, hogy a keddi után a mai meccset is lehoztuk kapott gól nélkül, sőt, a finneknek nem voltak igazi helyzeteik sem kidolgozott akciókból. Külön örülök, hogy két gólt is szereztünk rögzített szituációból, mert ez is fontos része a játéknak, és az első meccsen nem sikerültek jól a pontrúgásaink.

Magyarország – Finnország 4-0 (3-0)
Magyarország: Leindler Domonkos (Rácz Gergely, 46.) – Lorentz Márton, Asztalos Dávid (Lenzsér Bence, 46.), Bobál Dávid, Forgács Dávid – Csábi Mihály (Nagy Dominik, 75.), Németh Márió (Vida Máté, 46.), Mervó Bence (Berecz Zsombor, 70.) – Zsótér Donát (Tóth László, 46.), Farkas Zoltán (Balogh Norbert, 59.), Tóth Martin ( Medgyes Zoltán, 46.)

Gólszerzők: Asztalos (11.), Lorentz (26.), Asztalos (43.), Medgyes (90.)

A válogatott kedden is találkozott a finn csapattal. A Haladás támadója, Medgyes Zoltán végigjátszotta azt a mérkőzést, Németh Márió pedig 67 percet töltött a pályán.

Magyarország – Finnország 1-0 (0-0)
Magyarország: Hrabina Alex – Medgyes Zoltán, Talabér Attila, Asztalos Dávid, Tamás Krisztián – Tóth László (Mervó Bence, 67.) Németh Márió (Zsótér Donát, 67.), Nagy Dominik, Kalmár Zsolt, Varga Szabolcs (Tóth Martin, 80.) – Balogh Norbert (Farkas Zoltán, 83.)

Gólszerző: Mervó (76.)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!