Végre megtört a jég

Gyurján Bencét a társak is zrikálták, ezért nagyon várta már az első NB I-es gólját.

Péntek délután a Kecskemét együttesét fogadta a Rohonci úton a Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgó csapata az OTP Bank Liga 20. fordulójának nyitómeccsén. A zöld-fehérek az első játékrészben mezőnyfölényben futballoztak, de nem tudták bevenni a vendégek kapuját. A második félidőben a csereként pályára lépő Gyurján Bence aztán gyönyörű góllal megszerezte a vezetést és a győzelmet a Haladásnak. A Hali 22 éves játékosa első élvonalbeli találatát jegyezte a KTE ellen.

- Nagyon örültem a gólnak, hiszen régóta vártam már - kezdte Gyurján. - A társak is zrikáltak, hogy több, mint húsz meccsen játszottam már az NB I-ben, és nem lőttem még gólt. Engem is zavart már, eléggé rá voltam görcsölve a dologra, de most szerencsére megtört a jég. Radó Andris passzolta le a labdát, és igazából nem is gondolkodtam, egyből ellőttem bal lábbal. Edzéseken is elszoktam vállani az ilyen lövéseket, úgyhogy egy pillanatig sem gondolkodtam.

Az U21-es válogatott szélső úgy érzi, hogy a Kecskemét elleni győzelem felszabadultabbá fogja tenni a csapatot.

- Boldog volt mindenki a meccs után, beleértve a mestert is. Úgy érzem, hogy felszakadt egy gát, és ez a győzelem felszabadultabbá fog minket tenni. Nem gondolom, hogy a játékkal gond lett volna az eddigi meccseinken, csak a gól hiányzott. Ez azonban most megtört, és biztosan felszabadultabban tudunk játszani a következő találkozókon - mesélte Gyurján Bence.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!