Szenvedtek, de hozták a kötelezőt

A döntőig menetelne a hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokságon a Haladás fiatalja, Németh Márió.

Szombaton délután a Mezőkövesd együttesét fogadta a Szombathelyi Haladás az OTP Bank Liga 26. fordulójában. A találkozót 0-0-s első félidő után Radó András hajrában szerzett góljával 1-0-ra a zöld-fehérek nyerték, és egy helyet előrelépve feljöttek az ötödik helyre a tabellán. A szünetben becserélt Németh Márió honlapunk megkeresésére elmondta, hogy szenvedős meccset játszottak az újonc ellen, de a lényeg, hogy hozták a hazai kötelező győzelmet.

- Az egész kilencven perc a kontrákról szólt mindkét csapat részéről – kezdte Németh Márió. - A mi védekezésünk rendben volt, hiszen nem kaptunk gól. Szerencsére tudtunk lőni egy gólt, Fehér Zoli szép beadását Radó András értékesíteni tudta. Vannak ilyen meccsek, amikor szenvedünk, de hoztuk a hazai kötelezőt, és előreléptünk az ötödik helyre.

- A szünetben állt be, milyen instrukciókkal küldte pályára Artner Tamás?

- A mester azt kérte, hogy gyorsítsuk fel a játékot, és Nagy Gáborral próbáljunk kombinatívan játszani. Az volt a fontos,hogy lendítsünk egyet a csapaton, mert az első félidőben kicsit langyos volt a brigád.

A becserélés előtti utasítások
Vágvölgyi Bálint

- Az U19-es válogatottal a múlt héten 5-2-re verték Törökországot a felcsúti Pancho Arénában. Mit gondol a találkozóról és az új stadionról?

- Nagyon szép eredményt értünk el a törökök ellen, akiknek nagyon jó csapatuk van. Szerintem jól játszottam azon a mérkőzésen, bár kicsit más szerepkörben szerepeltem, kicsit védekezőbb feladatkört kaptam. Mondhatom, hogy megoldottam ezt is, végigjátszottam az összecsapást, és ki is vette az energiámat, mert az utóbbi négy-öt hónapban nem nagyon játszottam kilencven percet. Egy élmény volt az új Pancho Arénában pályára lépni, biztosan mindenkinek emlékezetes marad.

- Az utánpótlás-válogatottal a nyáron hazai rendezésű Európa-bajnokságon vesznek részt. A gárda csapatkapitányaként mit vár az EB-től?

- Komoly felkészülésünk lesz a kontinensviadal előtt. Remélem, hogy a döntőig tudunk menetelni, és úgy érzem, hogy van is rá esélyünk, mert nagyon jó ez a korosztály. Régóta együtt is játszunk, a játékosok többségével U15-ös korunk óta együtt szerepelünk az utánpótlás-válogatottakban - mondta Németh Márió.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!