A Haladás kihagyta, a Fradi belőtte

Jól kezdték a meccset Radóék, de egy szerencsés találattal a vendégek nyertek.

94. perc: Vége a mérkőzésnek, nem érdemelt győzelmet a Fradi. A végén még Bosnjakkal kakaskodott az egyik vendég játékos. Jennerék pedig rendkívül sportszerűtlen módon a B-közép felé mutogattak.

93. perc: Busai egymás után kétszer rúgta el a labdát, mindkettőért sárgát kapott, így a játékvezető kiállította!

92. perc: Diallo hergelte a közönséget, ki is mutatott, amiért sárga lapot kapott.

90. perc: 3 perc a hosszabbítás.

87. perc: Devecseri beleszállt Diallóba, ez is sárga. A Fradi gusztustalanul húzza az időt, Andó-Szabó engedi.

84. perc: Diallo lőtt az égbe. Veszélytelen.

83. perc: Simon késett egy ütemet, sárga lap! Iszlai helyén Dvorschák folytatja. Guzmics csatár lesz.

80. perc: Bosnjak is besárgult egy fault után.

80. perc: Radó jobb oldali szögletére Fehér érkezett a hosszú oldalon, fejesét a meccs embere, Dibusz fogta.

80. perc: Medgyes mesterien cselezgetett a bal oldalon, majd szinte az alapvonalról laposan Radó elé tálalt, aki átvette, visszaadta Nagynak, ő pedig 15 méterről bombázott, Dibusz óriásit védett!!

Szombathelyi Haladás – Ferencvárosi TC
Böde nagyot küzdött, ő adta a gólpasszt
VB

77. perc: Bosnjak irgalmatlanul nagy kapufát lőtt kissé balról, jó 20 méterről. Ez aztán nem Dibuszon múlt...

75. perc: Iszlai lőtt fölé 22 méterről, szemből.

75. perc: Jenner felvágta Gyurjánt, amiért sárga lapot kapott.

72. perc: Nagy Gábor bombázott balról, 18 méterről. Dibusz nagyon nagyot védett.

71. perc: Úgy tűnik, elfáradt a Hali, elfogyott a lendület. Guzmics mentett nagyot Diallo passzánál.

70. perc: 6126 a hivatalos nézőszám.

69. perc: Újabb csere: Medgyes váltja Hrepkát.

62. perc: Simon Ádám lőtt jó 20 méterről. Lecsúszott, mellé.

62. perc: Schimmer le, Gyurján be.

58. perc: Jenner cselezgetett a bal oldalon, Fehér mellett, majd lőtt, Guzmics belefejelt, így a labda irányt változtatott, Rózsa nagy bravúrral szögletre mentett.

55. perc: Egy bal oldali beadást elnézett Devecseri, a labda így Böde elé került, aki visszatette Diallónak, ő pedig kapásból kilőtte a bal alsót. 0-1

54. perc: Leonardo lőtt messziről, erőtlen, gyenge próbálkozás volt, Rózsa könnyedén fogta.

52. perc: Egy kis kakaskodás a pályán, a Fradi légiósai kértek számon valamit a játékvezetőn.

49. perc: Böde forgolódott a 16-osunk előtt, a labda Diallo elé került, aki 13 méterről lőtt, a kifutó Rózsa elképesztő bravúrral védett!

46. perc: Elkezdődött a mérkőzés. Ugrai helyett Diallo folytatja.


45. perc: A harmadik 100%-os helyzetünk. Ezúttal Iszlai, 5 méterről hagyta ki. Bosnjaktól kapta a passzt. Vége az első félidőnek.

Szombathelyi Haladás – Ferencvárosi TC
Jól játszott az első félidőben a Hali
VB

41. perc: Mateos 20 méteres szabadrúgását védi Rózsa.

36. perc: Iszlai álompassza után Fehér hagyja ki a kihagyhatatlant. 13 méteres lövését Dibusz védte.

34. perc: Bosnjak a tizenhatos csücskéről lőtt. Dibusz félelmetesen nagy bravúrral szedte ki a sarokból.

30. perc: Csukics sárgát kap. Iszlait taglózta le a felezővonalon.

29. perc: Csukics harmincméteres, középre tartó bombáját védi Rózsa. Felébredt a Fradi.

27. perc: Rózsa Dániel irgalmatlan nagy bravúrja. Leonardo egy talpalás után indult meg, ballal a hosszú sarkot akarta kilőni. Rózsa azonban nagyot védett.

26. perc: Nagy Gábor sárga lapot kap. Sokadik apróbb faultját "jutalmazta" így a játékvezető.

18. perc: Radó pár percen belül kétszer kötötte össze a Fradi védők cipőfűzőjét a tizenhatoson belül. Az utolsó pillanatban tudtak tisztázni előle. Vezethetnénk!!

16. perc: Úgy jó a meccs, hogy nincs helyzet egyik oldalon sem. A Haladás továbbra is jól játszik.

10. perc: Nagyon sokat birtokoljuk a játékszert, nem engedjük kihozni a labdát. Helyzet nincs, de azt hiszem, megleptük a Fradit.

4. perc: Jól kezdjük a meccset. Bátran támadunk, és letámadunk.

Elkezdődött a mérkőzés.

15 perccel kezdés előtt nagyon sokan vannak. Úgy tudjuk, 4500 jegy fogyott el elővételben.

Haladás: Rózsa – Fehér, Guzmics, Devecseri, Bosnjak – Simon Á., Iszlai – Schimmer, Nagy G., Hrepka – Radó.

FTC: Dibusz – Jovanovics, Besics, Mateos, Bönig – Busai, Csukics – Jenner, Leonardo, Ugrai – Böde.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!