Lapinformációk szerint már hivatalosan is megkeresték a Haladást. Tóth Miklós megerősítette a hírt.
A csakfoci.hu információi szerint megkezdődtek a tárgyalások Radó András és Bosnjak ügyében a támadó jelenlegi klubja, a Haladás és az U21-es válogatott játékost megszerezni kívánó Ferencváros között. A budapesti zöld-fehérek hivatalosan is felvették a kapcsolatot a szombathelyiekkel, és a két csapat vezetői már a csatár és a védő vételáráról egyeztetnek.
Radó András
Vágvölgyi Bálint
Tóth Miklós a Nyugat.hu-nak megerősítette, hogy a Ferencváros valóban megkereste a Haladást, hogy szeretné megszerezni a csatárt. Ennél többet azonban egyelőre nem tudott mondani.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!