Két vereséggel kezdte a német másodosztályt Ricardo Moniz csapata, az 1860 München. A korábbi Fradi-edző vezette bajor együttes a második fordulóban hazai pályán kapott ki 3-0-ra úgy, hogy Király Gábor még büntetőt is hárított a találkozó elején. A magyar kapust a folytatásban azonban többször is nehéz helyzetbe hozták a társak, így végül három kapott góllal zárta a találkozót.
A mérkőzésen Király egy sárga lapot is begyűjtött: a második gól után ugyanis számon kérte csapattársát, Gary Kagelmachert. A hálóőr a heves vita következtében még a védő haját is meghúzta. Az esetről a kapus csak annyit mondott: „Egy kicsit hangos voltam, pár dolgot meg kellett vitatnunk egymással. Azonban már szent a béke.”
Friss:
A bajor együttes honlapján megjelent hírek szerint nem múlt el szankciók nélkül az eset: Király Gábort és négy csapattársát, Vitus Eichert, Daniel Adlungot, Yannick Starkot és Julian Weiglt is a tartalékcsapathoz száműzte Ricardo Moniz.
A csapat sportigazgatója, Gerhard Poschner elmondta, szükség volt erre a lépésre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!