A Haladás fizeti Petrucci bérét

Carolettiék "csak" egyszeri, 21.000 euróval segítenek be, de az eladásnál jól járnak az olasz megmentők is.

A Nemzeti Sport Online mai cikkéből érdekességeket tudhattunk meg Davide Petruccival kapcsolatban.

A lap kolozsvári forrásai szerint a 23 éves Davide Petruccival a CFR-nél már nem számolnak, mert tényként kezelik a távozását, de az nem világos, hogy jogilag pontosan miként történik az elválás. A középpályásnak négyhavi fizetésével, 28 ezer euróval tartozott a klub; ebből időközben hétezret rendeztek, viszont a fennmaradó 21 ezer (6.4 millió forint) még mindig három hónapos tartozást jelent, ami már elegendő az egyoldalú szerződésbontáshoz.

Ez azonban hivatalosan még nem történt meg, és kérdés, a CFR nem akarja-e megakadályozni, például a tartozás további részének törlesztésével, hogy a játékos szabadon igazolhatóvá váljon, hiszen korábban kétmillió eurót is kért érte a klub.

Felvetődik a kérdés, mi érdeke fűződik Petruccinak és menedzsereinek az NB I-es szerepléshez, ahhoz, hogy a Haladással küzdjön az élvonalban maradásért, miközben romániai szakértők még az ottani élvonal szintjén is kiemelkedő képességű labdarúgónak tartják. Nem beszélve arról, hogy a CFR-nél havi hétezer eurót keresett, amit Szombathelyen aligha tudnak garantálni neki folytatja okfejtését a Nemzeti Sport Online.

- Valóban valamennyivel kevesebbet keresne nálunk a kolozsvári fizetésénél – reagált Tóth Miklós. – A szerződtetésére pedig azért volt lehetőségünk, mert a mezszponzorunk vállalta, hogy kifizeti azt a pénzt, amivel a CFR-nél tartoznak neki. Ezt a Haladás nem tudta volna átvállalni. Cserébe pedig olyan egyezséget kötünk, hogy eladás esetén a szponzorunk is részesül bizonyos arányban a vételárból. A fizetését viszont mi álljuk, nem pedig szponzorok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!