Szombat helyett vasárnap lesz a felcsúti találkozó.
Ma Sopronban a felcsúti Puskás Akadémiát fogadja a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. A meccs után válogatott szünet következik, az OTP Bank Liga pedig szeptember 9-től folytatódik. De nem a Haladás-meccsével, azt ugyanis 23 órával később rendezik.
Az eredetileg 2017. szeptember 9-én (szombat) 18 órára kisorsolt Videoton–Haladás NB I-es mérkőzést egy nappal később, vasárnap rendezik meg, a találkozó 17 órakor kezdődik.
A mérkőzés helyszíne a felcsúti Pancho Aréna.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!