90 milliót ajánl az Újpest Radóért

A lilák nem tettek le arról, hogy megszerezzék a Haladás csatárát. Lázár Bencét ajánlják érte.

A Rangadó újpesti forrásokból úgy értesült, hogy a lila-fehérek tovább ostromolják a Szombathelyi Haladást, mert szeretnék megszerezni Radó Andrást.

A portál úgy tudja, a lilák egy évre kölcsön vennék a csatárt, azzal a feltétellel, hogy év végén 300.000 euróért elővásárlási joguk lenne, és ha az üzlet létrejön a Haladás 20% erejéig részesülne a focista átigazolási díjából, ha az Újpestiek később eladják.

Az Újpest a Haladásnak Lázár Bencét ajánlotta, szintén egy évre kölcsönbe, azzal a kikötéssel, hogy a szezon végén 250.000 euróért kivásárolhatják a vasiak.

A Szombathelyi Haladás taggyűlése egy évvel ezelőtt úgy határozott, hogy Radó András nem eladó. Nagy kérdés tehát, hogy az újpestiek két nappal ezelőtt elküldött írásos megkeresésére megváltoztatják-e döntésüket.

Az Újpest nem tett le Radóról
Vágvölgyi Bálint

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!