A Szombathelyi Haladás hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Gosztonyi András Szombathelyre szerződött. A Diósgyőrből távozó 25 éves középpályás hároméves szerződést kötött a Halival.
Az U20-as világbajnoki bronzérmes játékos korábban alapembere volt a Videotonnak, a DVTK-nál pedig tavasszal a csapatkapitányi karszalagot is viselhette.
Újabb próbajátékos is érkezett
A szerződtetett Gosztonyi mellett újabb próbajátékost tesztel a szakmai stáb. Mint kiderült, Patrick Vouho kedden csatlakozott a kerethez, és a szombati Király Kupáig győzheti meg a vezetőket, hogy érdemes szerződtetni.
– Kedden este megérkezett hozzánk a szintén támadóként bevethető Patrick Vouho. A huszonnyolc éves elefántcsontparti labdarúgó játszott a ciprusi, a portugál és az ukrán élvonalban is. Ő is, akárcsak két társa, szombatig győzheti meg a szakmai stábot arról, hogy érdemes szerződtetni – mondta a klubhonlapnak Tóth Miklós ügyvezető.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!