Király Kupa: tizenegyesek után döntőben a Haladás

A rendes játékidő gól nélküli döntetlennel zárult, a szombathelyiek bírták jobban idegekkel a végét. A DVTK a bronzért játszik.

A XII. Király Kupát a címvédő Szombathelyi Swietelsky-Haladás, és a Bükön edzőtáborozó Diósgyőr összecsapása nyitotta. A vasiak címvédőként érkeztek a Király Sportlétesítménybe, a szurkolók elvárásai pedig ennek megfelelőek voltak az együttessel szemben. Gosztonyi András, a Haladás újdonsült igazolása a kezdőcsapatban kapott lehetőséget, tehát éppen korábbi munkaadója ellen mutatkozhatott be.

Jobban kezdett a Haladás, a 6. percben Ante Batarelo kapott jó labdát, de a lövését az utolsó pillanatban blokkolta Kovács Gábor. A szöglet is tartogatott veszélyeket, de a nagy kavarodásban a miskolci védők kapcsoltak gyorsabban, és tisztázni tudtak. A 9. percben felébredt a piros-fehér csapat is, egy baloldali beadásra Boros érkezett tökéletesen, de Bosnjak blokkolni tudott.

A nagy melegre való tekintettel a játékvezető már a 16. percben ivószünetet rendelt el. Halmosi Péter magára vállalta a vezető szerepet. A 22. percben a szombathelyiek csapatkapitánya verekedte át magát a miskolci védőkön, a centerezését a cseh próbajátékos, Pavel Fort a kapu mellé perdítette. A 24. minutumban Németh Márió kapott jó labdát Gosztonyitól, de az U20-as válogatott játékos túlkombinálta, így a lövése már nem okozott gondot Antalnak. Mindkét együttes jobbára a bal oldalon vezette a támadásokat, a másik oldal csak elvétve volt játékban.

A 27. percben Németh Máriót ugratta ki Tamási, de Lipták tisztázni tudott. Az első félidő lefújása előtt Halmosi próbálkozott 20 méterről, de lövése elkerülte Antal Botond kapuját.

Az első játékrészben a Diósgyőr jól tartotta a labdát, de a piros-fehérek utolsó passzai nem sikerültek, így nem forgott veszélyben Király Gábor kapuja. A szombathelyieken érezhető volt, hogy bizonyítani akartak, különösen hazai környezetben.

Az első félidőben jobban játszott a Haladás, több gólhelyzetet is kialakítottak a szombathelyiek
VB

A második félidőben a borsodiak magukhoz vették az irányítást, a széleken próbáltak kezdeményezni, de a belőtt labdák nem okoztak problémát a vasiak védelmének. A 37. percben Predrag Bosnjak ápolása miatt állt pár percet a játék. A szombathelyiek balhátvédje nem is tudta folytatni a játékot, Török érkezett a helyére.

Meleg perceket élt át a Haladás, és ezúttal nem az időjárás volt a bűnös. A 39. percben Barczi próbálkozását védte bravúrral Király, majd két perccel később Takács fejését hárította a válogatott hálóőr. A veterán kapuson múlott, hogy nem került komoly hátrányban a vasi együttes. Az 55. percben a Diósgyőr csapatából kiállították Okukát, majd kisebb lökdösődés alakult ki a két együttes között. A találkozó hátralévő részében már nem született gól, így a tizenegyesek döntöttek.

A Haladás kezdte a büntetőket, Gosztonyi magabiztosan értékesítette. A DVTK-tól Egerszegi ugyancsak a bal alsót választotta. Jancsó András következett, aki pontosan lőtt. Koman Vladimir sem hibázott. A belga próbajátékos Wils is a jobb alsót választotta. Takács Tamás középre bombázta a labdát. A fiatal védő, Czingráber is magabiztos volt. Kovács Gábor elküldte a másik sarokba Királyt, majd a jobb alsóba lőtt. Török Milán szinte lemásolta Kovács tizenegyesét. Bognár nagyon könnyelműen lőtte középre, Király úgy védett, hogy ki sem esett a kezéből a labda.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!