A Vasas lesz a Haladás ellenfele a döntőben

1-1-es rendes játékidő után, tizenegyesekkel kvalifikálta magát az angyalföldi csapat a fináléba.

A XII. Király Kupa másik elődöntőjén az élvonalba frissen feljutó Vasas, és a horvát élvonal tizenkettedik helyezettje, az NK Osijek csapott össze. Mint ismeretes, az eszékiek az utolsó pillanatban ugrottak be, a másodosztályú Sopron helyére, akik lemondták a tornát.

Már a mérkőzés elején egymásnak rontott a két csapat. A kezdeményezést a Vasas ragadta magához. Az 5. percben Murcsa Benedek kapott jó labdát a tizenhatos jobb sarkánál, majd egy tolás után gyönyörű mozdulattal tekert a hosszú felső sarokba. Szépségdíjas találat volt. A horvátok nem játszottak sokáig hátrányban, ugyanis a 10. percben Strkalj nagyon pontos távoli lövésének köszönhetően egyenlítettek. A piros-kékek hálóőre, Póser csak beleérni tudott.

A 15. percben már vezethettek volna az eszékiek, de Póser ezúttal bravúrral hárított. A játék jobbára a középpályán ment, mind a két együttes stabilan, fegyelmezetten védekezett, így komolyabb lehetőség az első félidőben már nem alakult ki.

A második játékrészt is statikusan kezdték a csapatok, amin a friss emberek sem tudtak változtatni. Mind a két csapatra a pontatlan előre játék volt a jellemző, ebből kifolyólag nagyon kevés helyzetről lehetett beszámolni. Az utolsó percben Novák Csanád kapott jó centerezést, de a Kecskemétről érkező támadó rosszul találta el a játékszert, így veszélytelen volt a próbálkozás, jöhetnek a tizenegyesek, ott pedig a Vasas volt a nyerő.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!