Guzmics már lengyelül nyomja a helyi tévében

A lengyel média csodájára jár a Haladás korábbi focistájának.

Nem túlzás: a lengyelek csodájára járnak Guzmics Richárdnak! És nem csak azért, mert a pályán jó formában van, az új szezonban például szinte mindig bekerült a bajnoki forduló válogatottjába a krakkói Wisla középhátvédje, hanem azért is, mert tíz hónap alatt nagyszerűen elsajátította a lengyel nyelvet - írja a Rangadó.hu.

Olyannyira, hogy a bajnoki meccseket közvetítő tévécsatorna, a Canal+ hétfői beszélgetős műsorában már lengyelül nyilatkozott! Előbb játékosokat, edzőket kérdeztek honfitársunk személyiségéről, majd arra voltak kíváncsiak, hogy sikerült megtanulnia ilyen gyorsan a nyelvet – ezen mindenki meg van lepődve, hiszen elég nehéz nyelvről van szó, ami nem is hasonlít a magyarra.

Szóba került még az is, hogy mit szeret Lengyelországban, például milyen életek a kedvencei.

Guzmics Richárd már lengyelül nyilatkozik

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!