Sok a hiányzó a Haladásnál, de feljutásra készülnek Rózsáék

Sokan bosszút emlegetnek. Vallják nem akármilyen csattanó lenne épp az a Soroksár ellen kivívni a feljutást, akik tavaly kirobbantották az úgynevezett „11 pontos ügyet”. A helyzet ennél egyszerűbb. Csertői Aurél együttesének a közönségét maximálisan kiszolgálva gálát kell varázsolnia szombaton a Rohonci útra.

Otthon azért be lehet hűteni a pezsgőt

Ami fontos. Klubvezetés, a Szurkolói Kör és a GWA szurkolói csoport is arra kéri a szimpatizánsokat, hogy ha szombaton este – amikor úgy háromnegyed kilenc tájban Haladás győzelemmel véget ér a Haladás-Soroksár mérkőzés és Andorkáék feljutnak az első osztályba – senki ne rohanjon be a pályára, hiszen ez komoly szankciókat vonhat maga után.

Így ünnepeltek tavaly
Tavaly a pályán elért eredmények alapján bajnokként ünnepelte a Haladást a közönség. Idén már igazi érem kerül Andorkáék nyakába.
tm

Ígérik, a bajnokcsapat ünneplésére lesz mód az utolsó fordulóban, a Dunaújváros ellen. Még szerencse, hogy az ember hűtőjébe senki nem nézhet be és két tartós tej közé akár már ma bedughatjuk a pezsgőt, amivel aztán odahaza lelőhetjük a csillár egyik buráját. Szóval, szombaton este mindenkinek magának kell megszerveznie az ünneplést. Bár úgy hírlik, az Árkádiában működő Klub Y szervez egy amolyan meglepetést partit a szimpatizánsoknak és a játékosoknak a mérkőzés utánra.

Kovács Zsolt a kezdőcsapatban

Óvatosságra int Csertői Aurél, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője. Azt mondja, senki ne igyon előre a medve bőrére. A csapat neve alá még nem húzták be azt a bizonyos vonalat, amivel a táblázatokon azt jelzik, hogy az együttes megnyerte a pontvadászatot. Azt azonban Ő is elismeri, hogy hazai pályán egy olyan együttes ellen, amelyik már kiesett az Nb2-ből, kötelező a győzelem.

– Tudatos játékkal készülünk. – mondta honlapunknak a tréner. A Soroksár ugyan kiesett a bajnokságból, de higgyék el, nem annyira rossz csapat. Több mérkőzésüket is láttam. Remélem, nem gátolnak meg minket abban, hogy már a hétvégén feljussunk az első osztályba.

A 100 százalékos koncentrálással egyszerűen nem lehet problémánk. A játékosoktól egyet kértem: semmivel ne foglalkozzanak, csak a játékkal és akkor nem lesz baj. Mindenki akarja a sikert, és most tényleg a saját kezünkben van a sorsunk. Bízok a játékosaimban, annak ellenére is, hogy sok hiányzó lesz. Sérülések és eltiltások hátráltatják a munkát.

Vörös Péter bajnoki címet ünnepelhet a Haladással.

A Csertői Aurél által is említett problémák alaposan megbolygatták a kezdőcsapatot. A Haladás a Rózsa – Csontos, Balassa, Kuttor, Tóth P. - Kovács, Vörös, Tóth N. - Simon, Dr. Andorka, Nagy G. összeállításban kezd a fontos összecsapáson.

Teljesülhet a nagy álom

– Remélem, győzünk és akkor végre matematikailag is feljutottunk – vág a közepébe Rózsa Dániel, a Szombathelyi Haladás kapusa. Valljuk be őszintén, ellenfelünknek már nincs veszítenivalója. Ők idejönnek focizni egy jót, nekünk pedig végig koncentrálva kell a lehető legsimábban begyűjteni a három bajnoki pontot. Tele vannak fiatal, tehetséges futballistákkal. Azt gondolom, támadni fognak, ez cpedig nekünk kedvezhet. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy szombaton ne teljesüljön a nagy álom. A Haladás feljut az Nb1-be.

Rózsa Dánielnek egyébként fantasztikusan sikerült a tavaszi szezon. Tizenkét meccsen négy gólt kapott. Igaz, hogy előtte játszik az NB2 egyik legjobb védelme és a Haladás védekezését nagyon megszervezte Csertői Aurél vezetőedző, Rózsa legutóbb a Budaörs elleni összecsapáson mindenkit meggyőzött arról, hogy páratlan tehetség, és ha a csapat feljut, akkor a legjobbak között is lehet rá számítani.

Pesti csapat tehát biztos, hogy sokat passzolnak

Kaj András sokad virágzását éli a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatában. A közönség kedvenc megbízhatóan teljesít a pálya közepén. A védelem mellett neki is elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Haladás mindössze négy gólt kapott tavasszal. A játékos sérülés miatt nem lehet ott a kezdőben. Véleménye mégis érdekes lehet a sorsdöntő találkozó előtt.

– Köszönöm az érdeklődést. Beletörődtem, hogy sérülésem valószínűleg nem jön rendbe szombat estig – mondta Kaj. Sokat dolgoztunk a közelgő sikerért és mondhatom, hogy noha nem iszunk előre a medve bőrére, mindenki győzelemre készül. Fontos meccs, és a tét nem kisebb mint a bajnoki cím. A sors furcsa fintora, hogy ősszel eltiltás miatt kellett kihagynom a Soroksár elleni derbit.

Nem becsüljük le ellenfelünket. Ismerjük őket. Pesti csapat, biztos, hogy sokat passzolós futballt játszanak. A szokásosnál nincs nagyobb teher a csapaton, hiszen az összes eddigi meccsünk arról szólt, hogy mi vagyunk az esélyesebbek, mi akarunk feljutni, miközben az ellenfeleknek semmi más célkitűzése nem volt, mint kibekkelni a kilencven percet.

A Szombathelyi Haladás – Soroksár találkozó szombaton este hétkor kezdődik a Rohonci úton. A Nyugat Rádió folyamatosan jelentkezik a helyszínről, a Szombathelyi Televízió pedig vasárnap délután felvételről tűzi műsorára a találkozót.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!