A gencsapáti otthon lakói érnek előszőr labdába az örökrangadón

A Haladás névadó szponzorának közleménye:

Kezdőrúgás a Haladás Sopron Bank–ZTE FC találkozón

A Sopron Bank, mint a Haladás névadó szponzora, küldetésének érzi, hogy a labdarúgást, és ezen belül a szombathelyi klubot még jobban megszerettesse a megyében élőkkel. Ennek megfelelően a pénzintézet olyan csoportot keresett meg, amelynek tagjai ugyan érdeklődnek a futball iránt, rajonganak a Haladásért, ugyanakkor élethelyzetükből adódóan nem jutnak ki kedvenc együttesük mérkőzéseire.

Ennek érdekében a gencsapáti otthon lakói közül két gyermek végzi el a nyugat-dunántúli rangadó, a Haladás Sopron Bank–Zalaegerszegi TE FC első osztályú mérkőzés kezdőrúgását. Hajrá Hali! Köszönjük Sopron Bank! Hajrá Haladás Sopron Bank! A Kecskemét elleni mérkőzésre is érdemes lesz kilátogatni, hiszen a Sopron Bank újabb meglepetésekkel készül…

Haladás Sopron Bank

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!