A Haladás (még) nem kapott licencet

Első körben hét élvonalbeli csapat kérelmét fogadták el.

Az Elsőfokú Licencadó Bizottság idén első alkalommal május 3-án tárgyalta a 2012/13-as bajnoki szezonra vonatkozó NB I-es és NB II-es licenckérelmeket.

A testület NB I-es indulásra is jogosító UEFA-licencet hagyott jóvá a Budapest Honvéd, a Videoton FC, a Győri ETO, az MVM Paks és az MTK Budapest számára. NB I-es licencet kapott az FGSZ Siófok és a Kaposvári Rákóczi. Hét sportszervezet kapta meg a másodosztályban való indulásra jogosító engedélyt, a Budaörs, az Ajka, a Kozármisleny, a Tatabánya, a Szigetszentmiklós, a REAC és az Újbuda. A többi kérelmezőnek, hiánypótlás keretében, május 11-ig kell teljesítenie a Bizottság által előírt feltételeket – írja az mlsz.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!